A könyv fülszövege:

„Február 12. – Tíz másodperc. Ennyi sem kell, hogy az ember tönkretegye az életét. Ha valaki, akkor én tudom. Egy perce sincs, hogy megtörtént. Épp odaértem a lépcsőházunk bejárati ajtajához – egyik kezemben egy átlagos bagettel, a másikban némi apróval –, amikor a semmiből egyszer csak ott termett előttem a Névtelen Szépfiú. Alig öt centiméter választott el bennünket egymástól (ő épp elhagyni készült az épületet, én pedig belépni az ajtón, úgyhogy majdnem össze is koccant a homlokunk). Igéző szemével derűs pillantást vetett rám, mire én lesütöttem az enyémet a tekintetem, mondhatni, a föld alá hatolt, jó mélyre, valahová a csatornarendszer és a gázvezeték közé. Egyszer csak barátságos hang csendült az esti levegőben: – Nahát! Aurore! Jól vagy? – Vagy ezer évig álltam ott tátott szájjal, mire nagy nehezen erőt vettem magamon, és a képébe üvöltöttem: – Vuá! Köci! – Igen. Szó szerint ez hagyta el a számat.” Egy kamaszlány viszontagságai, kesergései, kalandjai. Csípős, szúrós, maró. Fergeteges."

Olvastam a többiek értékelését, én nem találtam ezt a könyvet olyan rossznak. az írónő másik könyvéhez hasonlóan az elbeszélőnek van egy fajta pimasz, pikírt stílusa, amit meg kell szokni, nekem is furcsa volt az elején. De mindig beletalál nagyon a gyerek- és kamaszlélek mozzanataiba, itt egy teljesen átlagos lány próbálja megmutatni saját magának és a környezetének, hogy nem is annyira átlagos, hogy van benne valami extra, valami különleges, csak még ő sem tudja mi, ezért keresgél, próbálkozik, érzéseivel bajlódik. Egy kamasz önkeresése, úgy, hogy igazából nem célzottan teszi mindezt, csak próbálja megismerni magát, a reakciót, a viszonyulásait egyes dolgokhoz, helyzetekhez, ütköztet, és a visszajelzésekből próbálja összerakni saját magát, persze tagadásokkal telve. Persze rettenetesen le van foglalva saját magával, így mind jobban belekavarodik az érzések zűr-zavarába. Nagyon találó a borítón levő naplóból kilógó szöveg: „ Sehogy se jó”..így érzi magát most a bőrében, én kíváncsi vagyok, hogyan alakul majd ő maga. 

A borító nagyon tetszik, teljesen kifejezi, és mutatja a könyv hangulatát, Aurore személyiségét, öröm kézbe venni. 

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2012

Fordító: Nagy Abonyi Melinda

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.