A sorozatban másodikként jelent meg Magyarországon, Agatha új szomszédja, James Lacey segítségével szimatol az új, jóképű, ám szélhámos állatorvos halála körül. Vannak becsapott hölgyek, kisemmizett első feleség, mindent öröklő volt munkatárs. És van új haláleset, ami új reményt ébreszt Agathában, hogy érdemes gyilkosságként kezelni a dolgokat. Van féltékenykedés, van álmodozás, elijesztés, sértődés, butaság, bosszú, betörés, macskarablás, kérdezősködés, vendégség, bántás és megbánás. Persze a végére megkerülnek a macskák(számomra ez volt a legfontosabb), megkerül a gyilkos, megbűnhődik a gyilkos, a szerelem erős, és James Lacey megint nem érti Agatha-t.

Szórakoztató könyv, könnyed, humoros olvasmány, abszurd, hogy a gyilkosságok pehelykönnyűek, nem sajnálja még az olvasó sem az áldozatokat, nincs a halálnak súlya, ahogyan az életnek sem, nem kell rajta elgondolkodni, nem merültek fel bennem megválaszolandó kérdések, átélendő érzések. Agatha csetlés-botlása vicces, James Lacey bölcsessége tetszett, buta kisfiús viselkedését untam. Összességében jó könyv, kifejezetten szórakoztató, nem komoly, nem megrendítő. Olvasni fogom a következő részeket is, főként egy fárasztó nap után, este életmentő olvasmány :) A borítóját pedig imádtam, hangulatos, illik ahhoz a könnyedséghez, amivel olvasni lehet.

Kiadó: ULPIUS-HÁZ
Kiadás éve: 2011
Fordító: Szűr-Szabó Katalin

Verity egy kiskamasz leány, akinek édesanyja az ő születésekor meghalt, nagyszüleivel, édesapjával, és édesanyja idős macskájával, Mabellel él együtt. Minden barátjának van állatkája, akik fiatalabbak, aranyosabbak, energikusabbak az idős Mabelnél, ezt Verity fel is rója a macskájának. Mabel egész nap alszik, éjjel a kislány lábánál az ágyban, de ez Verity életében annyira megszokott, hogy fel sem tűnik, nem is igazán értékeli. Ha Mabel éppen nem alszik, figyelmesen hallgatja a kislányt, aki anyukájáról mesél neki, illetve arról, ahogyan ő az anyukáját elképzeli, hiszen nincsenek róla emlékei, a családban pedig nem szokás beszélni az anyukájáról, és anyukája haláláról, mert mindenki számára fájdalmas. Mabel idős korából adódóan, gyakran van rosszul, hány, és ez bosszúságot is okoz a kislánynak, megszidja, hiszen Mabel örök bútordarab, aki a családhoz tartozik, semmi extra...

Ám Mabel eltűnik. Verity rádöbben, hogy Mabel betegsége, és öregsége végzetes lehet, megijed, nem tudja ezt a félelmet hova tenni, nem tudja megbeszélni senkivel, hiszen a halál tabu ebben a családban...Mabel nem halhat meg, a világ nem változhat ekkorát..Keresi a macskát mindenhol, az ágyában, a kedvenc szőnyegén a kandalló előtt, minden szobában, de nem találja. a keresésbe bekapcsolódik az egész család, de Mabel még másnap sem kerül elő. Verity az aggodalomtól az iskolában sem tud figyelni, ahol pedig az ókori egyiptomiakról, és szokásaikról tanulnak. Bastethez szóló imája meghallgatásra talál, és a kislány otthon megtalálja Mabelt, aki Verity szekrényébe a kislány köntösébe bújt el a világ elöl, meghalni. 

Mikor Verity kezében tartja a halott Mabelt, minden érzés, fájdalom, bűntudat előtör, megfogalmazódik, bárcsak ne szidta volna meg legutóbb, mikor hányt, hiszen nem tehetett róla, bárcsak többet mondta volna neki, hogy szereti, mert igen, tényleg nagyon szereti, bárcsak jobban értékelte volna a lábánál alvó Mabelt,bárcsak...A kislány először találkozik a halállal, a maga csupasz valóságában, és eldönti, Mabel nem lehet a földé, a kukacoké, inkább múmiát csinál belőle, hogy örökké vele maradhasson, hogy, ahogyan a régi egyiptomiak hitték a lelke visszatérhessen a testébe, amikor csak akar..Minden tudományát előveszi, fürdősóval próbálja tartósítani, bepólyálja, a pólyát jelekkel díszíti, amik tanulmányai szerint segítik majd Mabelt a túlvilágon..szarkofágnak pedig régi táskáját, sírnak pedig a szekrénye mélyét választja. Összezavarodva nem szól senkinek, hagyja, hogy a család tovább keresse, az iskolában próbál mindent megjegyezni az egyiptomiak nézetéről halottaikkal kapcsolatban..és őrlődik, otthon rémálmok gyötrik, Mabelre gondol mindig..és közben az a szag...

Tanárnője is meglátogatja őket, mert feltűnt neki Verity viselkedésváltozása, amit az édesanya halálának tud be, mert ő azt gondolja, ez lehet az a friss esemény, ami a kislány lelkét megviselte...Verity hazugságba, füllentésekbe kényszerül, de nem meri, nem tudja elárulni a titkát, ám a szag ezt megteszi helyette...Nagymamája előveszi a táskát, megtalálja Mabelt..mindenki másképp reagál mind Mabel halálára, mind Verity tettére. Nincs harag, düh, fájdalom van, szomorúság, megdöbbenés, és együttérzés. 

Édesapjával, és nagyapjával eltemetik Mabelt, egy olyan dobozban, amit jelek díszítenek, amin van rajzolt macskaajtó, hogy Mabel lelke szabadon járhasson, repülhessen. Mabel halála kapcsán az egész családnak szembe kell néznie a halállal, Veritynek meg kell tapasztalnia a halál természetét, a temetés értelmét, fontosságát, a szeretett lény hiányát, az emlékezés, az örök szeretet fontosságát. Édesapjának is be kell látnia ( a tanárnő segítségével), hogy igenis szükséges, és hasznos a kislányával az édesanyáról, annak haláláról, az emlékekről, érzésekről beszélnie. Két csodaszép füzet készül, egyik az édesanya emlékére, a másik Mabel emlékére, képekkel, gondolatokkal, szeretettel. 

Verity kiscicát kap, most már tudja, hogyan kell megmutatni a csöppnek, hogy szereti, hogy nagyon fontos neki, Mabel tanította ezt meg, akit mindig a legjobban fog szeretni.

Számomra ez a könyv egy sokk volt. Két cica boldog gazdijaként egy igazi " wake up call" volt számomra ez a regény, hogy a megszokás lustasága mellett igenis értékelni, és érzékeltetni kell, hogy jó, hogy vannak, hogy szerencsés vagyok, ha a lábamnál alszanak, hogy fontos, hogy érezzék, hogy nagyon szeretem őket, hogy jobb és több az életem azáltal, hogy velem vannak. Veritynek Mabel hiánya mutatta meg, mennyire szereti, ő így tanulta meg, hogy fontos lett volna Mabellel éreztetnie, mondania, mikor beteg, nem megszidnia, hanem felkapnia, vigasztalnia. 

Olvasás közben a kislány tettei sokkoltak, megdöbbentettek, a múmia készítés részletes leírása, a bomlás szagának többszöri megemlítése, vagyis a halál ilyen naturalisztikus ábrázolásával még nem találkoztam gyerekregényben, felnőtt regényben sem sokszor. Eddig szerintem a legerősebb, és a gyerekek számára leginkább beszélgetést igénylő Wilson regénnyel találkoztam most, és azt gondolom, hogy nagy cicásként mélyen a szívemig hatolt, úgy megviselt, hogy napokig kell kihevernem, ugyanakkor azt az olvasót is nagyon megérinti, akinek nincs, nem volt, nem lesz cicája, mert ebben a regényben nemcsak Verity találkozott a halállal, hanem az olvasó is, átélve ennek a találkozásnak minden fájdalmát, kérdését, rettenetét; a veszteségek felelevenítésére késztet, a veszteségek átgondolására ösztönöz, a veszteségek megtapasztalásának bonyolult folyamatára, szeretteink iránti felelősségre figyelmeztet gyerek, felnőttolvasót egyaránt. 

Nick Sharratt rajzai érzékenyek, más Wilson regényben lévő rajzainál számomra mélyebbek, pontosabbak, rejtélyesebbek, szomorúbbak. Mabel ábrázolása uralja a könyvet, a többi szereplő képe szokványosabb, Mabel arca számomra nem felejthető.

Kiadó:DOUBLEDAY (first edition) 

Kiadás éve: 2001 (first edition)

Morci reggel korán ébred, a havat csodálja, de még sosem találkozott vele, kicsi fiú ő, és az előző években nem volt hó télen, így a csillagok hullásának gondolja. Ezzel a képpel indul a könyv, majd Morci Apukája segítségével a kisfiú megismerkedik a téllel, az évszakokkal, és ezzel együtt a változással, mely e mese kulcsfontosságú mozzanata. Apukájával együtt gondolkodnak a változás mibenlétéről, szükségszerűségéről, jó, illetve rossz voltáról, a természet körforgásáról, a változások elrendeltségéről, befolyásolhatóságáról. A változás jó, szükséges, Morci kérdései, kétségei válaszra találnak, az élet körforgása, a természet örökös változása biztosítja az életet, a rendet, a folyamatosságot.

Vannak olyan változások azonban, amik nem jók, rosszak, gonoszak, amik ellen az ember tehetetlen, s Morci apukája is nehezen érti meg, tudja elmagyarázni kisfiának a rossz változások értelmét, ha van egyáltalán.

Mindketten Morci édesanyjára gondolnak, a halálra, mely visszavonhatatlan változást hozott az életükbe, szomorúságot, fájdalmat, és rengeteg kérdést válaszok nélkül. Hová tűnik az élet a halott kismadárból, akit a kertben találtak, és hova tűnt Morci édesanyja, és ahol van, ott vajon emlékszik-e rájuk, vagy ez is változott, a szeretete is megváltozott? Esetleg vannak olyan dolgok, amik nem változnak, a kisfiú, és az Apuka szeretete az Anyuka iránt, ami a szívükben örökre megmarad, még ha az emlékek, képek néha elhalványodnak is az idő haladtával? Ahogyan a kismadárra is örökké emlékezni fog Morci, akit eltemettek, és egy szép gyermekrajz őrzi emlékét.

Szomorú könyv, komoly könyv, csodálatos könyv a változásról, és a gyászról, és arról, hogy akár felnőtt, akár gyerek az ember mindig vannak olyan kérdések, amikre nehéz megtalálni a választ, amiken együtt könnyebb gondolkodni.

Takács Mari rajzai felejthetetlenek lettek számomra, a történet lényegét pihekönnyű vonalakkal festi meg, ugyanúgy, ahogy a mesében megjelenik a változás, a rajzokat is a színek, formák változatossága jellemzi, az utolsó egyszerű, madarat ábrázoló gyermekrajz képe pedig az egész mese érzékeny összefoglalása.

Kiadó: GENERAL PRESS KIADÓ
Kiadás éve: 2011

A 18 éves Julie érettségi vizsgája utáni időszakban emlékezik, és egy-egy epizód megragadja, és részletesen elmeséli. Nemcsak az emlékeiben, a jelenben is peregnek az események, melyek újabb emlékeket hívnak elő benne, melyeket elmesélve újraél, kicsit átértelmez, mindenesetre megosztja az olvasóval. Főként lány dolgok ezek, a kiskamasz, és kamaszkor történései, mint az első buli, az első igazi barátság, az első szerelem, az első flörtök..és minden olyan első, amire érdemes visszaemlékezni, ami kihat a jelenre, és azokra a reakciókra, ahogyan a jelen eseményeit érzékeli. 18 évesen átértékeli akkori döntéseit, felülvizsgálja kamasz önmagát, akkori barátságait, vágyait, döntéseit.

Alapvetően jó könyvnek tartom, szerettem olvasni, valószínűleg a korom miatt a jelen eseményei jobban lekötöttek, mint egy-egy múltbeli utazás. Néhol zavart, hogy a felállított fejezetrend ( jelen eseményei, majd a múlt felidézése) megtört, illetve a főhőssel nem igen tudtam azonosulni. Nemcsak az életkor miatt, hanem a főszereplő habitusa is okozta ezt, Ő sokkal energikusabb, bevállalósabb, izgágább, mint én voltam, vagyok. Ugyanakkor az is érezhető, hogy más országban, más szokások, és környezeti tényezők között játszódik a történet, ezt a távolságot nem tudtam képzeletben áthidalni. Kamaszként olvasva sokat adott volna a könyv, talán könnyebb lett volna az azonosulás is, ugyanakkor szerintem egy mai kamasz lánnyal is érdemes elbeszélgetni a regény kapcsán, abszolút ideális ahhoz, hogy az egyes epizódokat megbeszélve, azok kapcsán kérdezgetve közelebb hozza a kamaszt a szülőkhöz, barátokhoz, önmagához. Néhol olyan érzéseket fogalmaz meg, mélyen, amihez tapasztalat kell, egy tini olvasatában nem biztos, hogy átjön a lényeg, még felnőtt fejjel is jól esett egyes esetek kapcsán felmerült kérdéseimet megbeszélnem valakivel.

Sok kényes kérdést olyan tálalásban ad az olvasónak, ami divatos most, könnyed stílusú, de érdemes odafigyelni azok körüljárására. Pont azért érdekes, és rágcsálnivaló könyv, mert nincs benne egy kiemelten fontos drámai esemény, mely köré az egész cselekmény épül, itt a történések szinte egyenrangúak, mindegyik önmagában is érdekes, és elgondolkodtató. Látszólagos átlagos lány, átlagos problémákkal, érzésekkel, tapasztalatokkal, de fontos, hogy ezt az átlagosságot mindenki egyénien éli meg, ugyanakkor a helyzetek hasonlósága, a lány-lét mérföldkövei ebben a regényben sok kamasz lány számára segítséget jelenthetnek, megnyugtatólag hathatnak.

A könyv látszólag könnyed stílusa, pergő eseményei, karakterei megfogtak, rövid idő alatt elolvastam, és hosszú ideig gondolkozom rajta.

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ
Kiadás éve: 2011
Fordító: Burján Mónika

Mezei Mária és Márai Sándor "titkos, titkolt" szerelmének története, a szerző elmondása szerint a Mezei hagyatékból előkerült feljegyzések, emlékezések alapján.  A könyv Mezei Mária életútjának epizodikus felelevenítésével indít, majd fejezetenként követi nyomon a szerelem időszakát, a szerelmesek akkori létállapotát, életüknek eseményeit. a szerző minden állítását gazdag idézet anyaggal támasztja alá, pro és kontra, gyakran egymás mellett olvashatjuk Mezei Mária és Márai Sándor szavait, gondolatait, élményeit. "Gördül a szekér" és gördül a mű is, aprólékos, rengeteg részletre kiterjedően elevenedik meg a kor, melyben ez a szerelem született, a szerelmesek, a szerelem sorsa, utóélete.

Sok gyönyörű, ritka fotóval illusztrált kiadvány, a szerelem valóságát igazoló Márai dedikációk, és a hagyatékban megtalált Márai szövegkorrektúra megjelenítésével. Szigethy Gábor stílusa egyáltalán nem tankönyvi, élvezetes, egy mesét mesél inkább, nem információkat közöl, tündérszerelem története ez, ami valóban megtörtént. Ugyanakkor rengeteget megtudunk az akkori kor ( 1940-1957 ) irodalmi, és színházi helyzetéről, politikai helyzetéről, ahogyan a szerző látja.

Számomra felejthetetlen könyv, hiszen én , bár színházban nem láthattam, kisgyerekkorom óta szeretem és érdeklődöm Mezei Mária iránt, így olvasás közben csak gyönyörködtem ebben a csodálatos színésznőben, érzékenységében, sorainak erejében, elkísértem a Tátrába, a háború utáni Budapestre, éreztem, értettem e könyv segítségével. Még jobban szeretem, ha ez még lehetséges. "Hozott valamit a hegyekből", és ebből most én is kaptam valamit. E könyv olvasása nagyon közel vitt Mezei Máriához, és köszönöm a szerzőnek, hogy ezt lehetővé tette. Mezei Mária régebbi nyilatkozatai, már megjelent visszaemlékezései gazdagodtak, színesedtek olvasás közben. Ugyanígy gyönyörködtem a gondosan összeválogatott képekben, a "franciás Mezei" tündöklő szépségében, szomorú, kifejező tekintetében, a Tátrában pihenő színésznő természetességében.

Bevallom, ugyanakkor szégyellem is magam. Mert nem biztos, hogy ezt a könyvet maga Mezei Mária is örömmel fogadta volna. Olyan titkot fed fel, amit a színésznő egész életében őrzött, védett, remélem, Ő is úgy gondolná, hogy eljött az ideje felfedni, könyvben megjelentetni. Nem tudom, zavar, hogy kukkolásra fogtak, hogy olyat láthattam, olvashattam, ami nem biztos, hogy nekem szólt, vagy szólna bármikor is. Bízom a szerzőben, Ő ismerte Mezei Máriát, felvállalta, hogy elmeséli ezt a szerelmet, ami a színésznő életének egyik legnagyobb titka volt. Én mindenképpen több lettem, Mezei Mária szavai olyan érzelmi többletet adtak olvasáskor, érzéseit én is megéltem, és érzések ébredtek bennem az Ember iránt, aki ilyen mélyen tud szeretni, érezni, szenvedni, elkeseredni, rajongani, remélni, meghalni, és feltámadni. Gyönyörű lélek, köszönöm.

Márai Sándor bemutatása kifejezetten sok irodalomtörténeti információval szolgál, regényei, melyek a szerelem időszakában, illetve azt követően születtek, ennek az érzésnek tudatában újra megvizsgáltattak, újabb értelmezéseket kaptak, különösen a "Sirály" című regény olvasást fontolgatom ezután. Márai érzelmei, naplójegyzetei, levelei, feljegyzései, melyek ennek a szerelemnek jegyében születtek annyira nem mutattak számomra újat, a Márai részt iskolásabbnak éreztem, valószínűleg azért, mert nem ismerem a munkásságát, élettörténetét eléggé.

Nekem ez a könyv inkább Mezei Mária könyve lett, melyben Márai Sándor kivételesen mellékszereplő, aki lehetett olyan szerencsés, hogy kiérdemelte, magáénak tudhatta egy kivételes ember, egy gyönyörű színésznő szívét és szerelmét. Ez minden irodalmi alkotásnál nagyobb teljesítménye. Míg könyveit értékelte, megbecsülte , szerette, addig ezt az ajándékot nem tudta, akarta elfogadni...

Kiadó: HELIKON
Kiadás éve: 2011